2012. január 13., péntek

2012. január 4., szerda

Új fejlemények

2011.12.06.-án aláírtam egy szerződést a regényemre. A könyv elkészítése elméletileg 14 hónapot fog igénybe venni{januártól számítva}.

2011. március 2., szerda

A tudás őrzője kellős közepéből.

- Tisztában vagyok vele,hogy miért és hogyan érkezett a Moonoonra. De sajnos bizonyítékra volna szükség. Ha nem tudja bebizonyítani amit mondott a bolygóját ért támadással kapcsolatban,akkor sajnos nem áll módomban segítséget nyújtani. – Erre számítottam. – mondta nyugodtan Dáriusz. – és éppen ezért felvettem az emlékeimet a megszállástól az érkezésem pillanatáig. – Erre kíváncsi vagyok! – felelte megdöbbenve Fo. – Jól van,de előbb szeretnék egy kis bemutatót tartani. – Mivel kapcsolatban? – kérdezte Fo. Dáriusz csak egyszerűen rámutatott a ball karján lévő kis szerkezetre: - Ez egy Pházon meghajtású memória és emlék felvevő gép. Nevezzük egyszerűen Pházon órának. – mondta,majd levette a karjáról a kis szerkezetet és letette a terem közepére. Ezután tett néhány lépést hátra,majd hírtelen 3D-ben kirajzolódott a lokális rendszer. Mindenki csodálkozva nézte a hologramot. Dáriusz rámutatott egy kis foltra: - Ez itt a Csándrá galaxis. Ezután ez a kis galaxis fokozatosan nőtt,míg nem kitöltötte a központi termet. A Csándrá még mindig nagyobbodott. A csillagjai közt egyre csak nőtt a távolság. Egy idő után a hologram kitöltötte az egész termet. Majd Dáriusz odament az egyik csillaghoz és rámutatott: - Ez a Sziruáná rendszer.

2011. február 12., szombat

SZALEÁN SZÖVETSÉG---A TUDÁS ŐRZŐJE 1. fejezet

{Janus=Jánusz,Drácu=Dráku, Draconida=Drakonida,Drác=Drák,Drágh=Drág}


{1eon=40év}
Egy eonnal a nagy Szaleán háború után.
Egy DCR száguld az intergalaktikus szubtérben, A cél:a Csándrá törpe galaxis. A hajó hídján felvillant az egyik konzol. Egy Draconida odament, hogy megnézze, majd odaszólt a navigátornak: - üzenet érkezett! – Hogy mi?! …és kitől vagy honnan? – Nem tudom! – jött a válasz. – az üzenet Drácu admirálisnak szól, csak ő nézheti meg… ugyanis hangzárt! – Jól van, akkor szólok neki – mondta a navigátor. – elnézést uram üzenete érkezett. – Drácu felnézett a navigátorra: - ez igazán érdekes? már jó ideje nem fogtunk semmit. Honnét jött? - Nem tudjuk! … viszont amit tudunk az az ,hogy az üzenet önnek szól!ugyanis hangzárt. csak ön tudja megnézni. – Rendben, irányítsátok át az üzenetet a privát termeimben! – Igen azonnal! –felelte a navigátor.
Néhány perccel később Drácu privát termeiben. – Na kíváncsi vagyok … - nem tudta befejezni a mondatot. –NA KÍVÁNCSI VAGYOK … HANG AZONOSÍTÁS … DRACU. – Mondta egy gépis hang, majd hírtelen megjelent Janus képmása. Az üzenet: Helló Drácu! Mindjárt a lényeggel kezdem: lépjetek ki a szubtérből. Ha ezt megtettétek aktiváljátok a mélyűr letapogatóitokat. A közelbe lesz egy hajó. Állapítsátok meg,hogy merre van és menjetek hozzá. … Én ezen a hajón tartózkodom. Ha megérkeztetek gyere át … egyedül . Remélem, meg vagyok értve! ÜZENET VÉGE.
Drácu egy pillanatig még tétovázott, majd felsietett a hídra. Ott megérkezve kiadta a szükséges parancsokat. A legénység tétovázás nélkül végrehajtotta a parancsokat. Miután kiléptek a normál térbe, aktiválták a mélyűr letapogatókat. Alig néhány másodperccel később már ki is mutatta egy hajó jelenlétét. Miután ezt jelentette a navigátor,Drácu megszólalt: - Érdekes … a semmi közepén egy DCR … életjelek! – Egy – jött a válasz némi késéssel. – Módosítsd a hajó irányát, új úti cél a másik DCR! – parancsolta Drácu, majd folytatta: - normál térben a lehetséges legnagyobb sebességgel mennyi időre van szükség, míg odaérünk? – Körülbelül fél nap. Sajnos nem tudom pontosan megmondani, mert mint tudja a meghajtásunk,,akadozik’’. – felelte a navigátor.
Sajnos a hajtómű nem tudott optimális sebességet biztosítani, ezért 16 órára volt szükségük a cél eléréséhez.{A hajó a Szaleán háborúban nagyon erősen megsérült és mielőtt hazatértek volna új parancsot kaptak az Arakatáktól. Pontosabban Janustól személyesen. A parancs úgy hangzott, hogy azonnal induljanak a Csándrába.}
- Uram megérkeztünk. – mondta az navigátor. – Pompás! – felelte Drácu,majd megfordult és elhagyta a hidat. Miután az admirális elhagyta a helységet és becsukódott mögötte az ajtó, az egyik tiszt odaszólt a navigátorhoz: - Te Dres … mi ez az egész titkolózás? – Fogalmam sincs,hidd, el én sem tudok többet, mint te. – Ez akkor kezdődött mikor megkapta Drácu azt a titokzatos üzenetet. – mondta Dres. – Biztos is, hogy ez így van, de ez számunkra lényegtelen! Amióta kikeltünk a Drac tojásból arra tanítottak minket, hogy teljesítsük a feletteseink minden parancsát és kész! És ha nincs, itt az admirális én vagyok a felettesed! Úgyhogy szépen visszamész a helyedre és végzed a rád bízott feladatot. Meg vagyok értve? – Igen!- felelte Dres,majd visszament a posztjára.
Ezalatt Drácu már elhagyta a hajót egy kisebb hordozóval,majd néhány perccel később dokkolt a másik DCR hangárjában.
Drácu ideges volt. Arakatákal már többször tárgyalt de mindig vizuálisan. Élőben most fog először egyel beszélni. Miután megérkezett a DCR hangárjában,kiszállt a kis szállítóból. Körbenézett és mire megfordult mögötte állt az Arakata. Drácu úgy megijedt,hogy hátraugrott és támadó pózba állt.
- Nyugi nem harapok! – mondta Janus nevetve. – Elnézést uram,nem vettem észre magát. – mentegetőzött Drácu. – Semmi baj,végül is megleptelek. –mondta a még mindig nevető Janus,majd még hozzátette: - … és kérlek nevez egyszerűen Janusnak. – Igen uram ahogy kívánod. – Gondolom kíváncsi vagy,hogy mit keresek itt. – Őszintén mondva égek a kíváncsiságtól és ezenfelül lenne még néhány kérdésem hozzád. – majd Drácu sietve hozzátette: - természetesen csak akkor ha megengeded. – Persze csak nyugodtan kérdez. – válaszolta Janus. Drácu feltette a kérdéseit: - Mi ez az egész vagyis pontosabban miért vagy egyáltalán itt? És miért egy üres DCRrel? – A hajó ajándék és én egyszerűen … vagyis röviden szólva szívességet szeretnék kérni. – Na persze! Ne haragudj,hogy ezt mondom de a te fajod csak a parancsolgatáshoz ért és aki nem engedelmeskedik meghal! – érvelt Drácu. – Látom téged nem lehet olyan könnyen megtéveszteni. Viszont tudnod kel,hogy én a kepeségeidet nagyra értékelem. –mondta Janus nyomatékosan. – Ez érdekes! Miért ha szabad kérdezni,hisz elvesztettük a háborút! És mivel én irányítottam a flottát … én küldtem őket a halálba … én vagyok a felelős … - Drácu nem tudta befejezni a mondatát,mert Janus közbeszólt: - Ez igaz! – mondta,majd gúnyosan elnevette magát. –de őszintén szólva nem volt választásod! Hiába érzed magad felelősnek,te csak parancsot teljesítettél. Ezt hallatán Drácu ideges lett: - Hagyjuk már ezt a sok nyálas szöveget! Inkább mond meg,hogy mit akarsz! – Ahogy óhajtod! –felelte gúnyosan Janus. – Mind ahányan vagytok szálljatok át erre a DCRre. A tiétek már úgyis csak egy romhalmaz. Már az is kész csoda,hogy egyáltalán eddig eljutottatok ezzel a ronccsal. Ha átszálltatok indítsátok be a robotpilótát. Ennyi! Ez igaz! – mondta,majd gúnyosan elnevette magát
Janus miután befejezte a mondandóját egyszerűen beszállt egy kis gömb alakú hajóba és eltűnt.
- Na már csak ez hiányzott,mintha nem lenne jobb dolgom. Egy egész legénységet átköltöztetni. Viszont más szempontból nézve tényleg jól jön egy új hajó. – elmélkedett Dracu,majd felemelte jobb karját,melyre egy kommunikátor volt felerősítve. Beleszólt: - Navigátor itt Dracu admirális! – Igen admirális! – Mindenki azonnal jöjjön át erre a hajóra. Ez parancs! – Értettem uram! –felelte röviden a navigátor.
Az egész legénység átszállítása Az új DCRre csak néhány órát vett igénybe. Az átszállás befejeztével mindenki a hozzárendelt posztjára ment. Az új DCR minden szempontból a régi tökéletes mása volt. Az admirálist csak az zavarta,hogy a robotpilóta adatai le voltak kódolva. Ugyanis Drácu nem akarta elindulni anélkül,hogy ismerné az úti célt. Végül is minden oka megvolt hozzá,hogy azt higgye,hogy ez egy csapda.
Dres váratlanul megszólalt: - Megvan admirális! Részben dekódoltam a robotpilóta adatait. Az úti cél … a Csándrá galaxison belül van. Tőlünk nézve a galaxis túloldalán a perem közelébe. Az érdekes,hogy a beprogramozott úti cél két távoli csillag között van agyából félúton. Pillanat … megvan! Ezt nem hiszem el! Hisz ez egy Planemoo!Tudja milyen nehéz egy ilyen bolygót megtalálni a csillagok közt? – Igen … igen tudom. – mondta unott hangon Drácu. –most legalább ismerjük az úti célt. – majd felsóhajtott. – aktiváld a robotpilótát. – Igen uram! – felelte Dres,majd hozzátette: - találtam még néhány információt. A Planemoo neve Itibira,ez egy gázóriás és öt lakható holdja van. Ez után Dres aktiválta a robotpilótát,majd megszólalt: - Számításom szerint ezzel a hajóval valamivel előbb érünk oda,körülbelül 1 dekáddal. Dres alighogy ezeket a szavakat kimondta a monitor hirtelen felvillant. Ez volt olvasható rajta: Inter galaktikus hajtómű aktiválva. Ekkor még senki sem tudta,hogy mi történt kivéve azok akik a hídon tartózkodtak. Ugyanis egy galaxis belsejében utazva érzékelhető a sebesség. Mégpedig úgy hogy a csillagok apró,lassan elhúzó csíkokká válnak,persze csak akkor ha a hajó inter szoláris sebességgel halad. Viszont két galaxis között nincsenek csillagok,ezért ilyen módon nehéz érzékelni a sebességet. {Ez a DCR márpedig 4000szergyorsabban haladt,mint egy inter szoláris sebességgel utazó hajó}.
Alig kilenc óra alatt elérték a Csándrá galaxist,melybe belépve azt tapasztalták,hogy ,,millió’’ fénycsík húz el örült sebességgel mellettük. A színjáték nem tartott sokáig,legfeljebb öt percig,mert hírtelen kiléptek a szubtérből.
A normáltérben érdekes kép tárult eléjük. A nagy ,,semmi” kellős közepén megjelent egy hatalmas gázóriás öt nagy holddal. Viszont a Draconidák nem az Itibira láttán csodálkoztak,hanem az orbitjában keringő rengeteg hajó látványától lepődtek meg. A holdak sem voltak kivételek,de ezeken még hatalmas bázisok is helyet kaptak. Ezután vették még csak észre,hogy az Itibira legnagyobb holdja kőrül kering egy hatalmas űrbázis.
Nem sokkal később közeledett a DCR felé egy gömb alaku kapszula. Drácu felismerte az alakjáról. Ez úgy néz ki,mint amivel Janus távozott a rombolóról miután beszéltünk. – mondta és azzal folytatta,hogy: - Nyissátok fel a hangár kaput! – Igen uram! – hangzott a hídon. Miután kiadta Drácu a parancsot,lement a DCR hangárjába. A kapszula időközben megérkezett. Janus szállt ki belőle. Gúnyos mosollyal ment Drácu felé. – Á á á Drácu! Hogy s mint?Ha ha ha! Viccet félretéve,hogy tetszik a kis birodalmam? – kérdezte és közben idétlenül vigyorgott. – Már mint az Itibira? – kérdezte Drácu hűvösen. Ezek szavak hallatán lehervadt Janus mosolya. - … Dekódoltátok a robotpilóta információit! Be kellem vallani,nem hittem volna,hogy képesek lesztek rá. …Akkor tudsz mindent? – Igen. – felelte Drácu,majd hozzátette: - legalábbis ami a robotpilótában el volt mentve. – Helyes! És még ki látta rajtad kívül? – Csak a navigátor. – válaszolta Drácu. – Akkor meg kell halnia! – mondta Janus mennydörgő hangon. – Nyugodj meg ,ő csak annyit tud,hogy a Planemoo neve Itibira,hol helyezkedik el meg azt amit lát ha kinéz a hajó ablakán. – De ha tudja az Itibira pozícióját az épp elég ok,hogy megszabaduljunk tőle. – mondta fennhangon Janus és azzal érvelt : - mert elárulhatja az ellenségnek ennek a világnak a koordinátáit. –És? És! – válaszolta dühösen Janus,majd kis szünet után hozzátette: - amit most mondok neked azt más soha nem tudhatja meg! Megértetted? - Természetesen! – felelte Drácu. Janus vett egy mély lélegzetet,majd kifújta a levegőt és belekezdett: - Tudod Drácu amit most el fogok mondani neked arról elég nehéz kívülállóknak beszélni. Szóval a lényeg az,hogy a fajunk kihaló félben van. Mindössze 16 vagyunk. Néhány eonnal ezelőtt rátaláltunk erre a planemoora. Valamivel több,mint egy eonnal ezelőtt kiépítetünk egy labort az egyik holdon. Néhányan a társaim közül itt kísérleteztek. A célunk az volt,hogy létrehozzunk egy félig Drác és félig Arakata hibridet. Tudtuk,hogy ezt nagyon nehéz lesz elérni,ugyanis nem vagyunk kompatibilis fajok,de ha sikerrel járunk,márpedig ez történt megmenekülhetünk a kihalástól. Közvetlen a Szaleán háború előtt sikerült egy életképes hibridet létrehozni. Ennek a hibridnek a DNS-éből további életképes embriókat hoztunk létre. A probléma az volt ,hogy mind egy kivételével nemtelen Draconida,Arakata hibrid lett. Ez az egy kivétel mely félig Drác,félig Arakata hímnős lett. Hozzá teszem erre nem számítottunk viszont akár,hogy is nézzük ez csak jó,legalábbis nincsen szüksége párra. Viszont egy az egy milliárdhoz az esélye,hogy az egyik utódja Drác,Arakata hibrid legyen. Remélem így már érted,hogy miért van szükség arra,hogy titokban maradjon ennek a planemoonak a helyzete. – Igen … értem. – felelte halkan Drácu. – Gondolom most már te is rájöttél,hogy a végső csata idején,miért kaptál néhány furcsa parancsot. – mondta Janus. – Igen,de egy valamit még mindig nem értek. Ha a kísérleteitek ennyire sikeresek és több millió hibridet létrehoztatok,akik nagy részben bevethetők vagyis harcképes,ezenfelül hajók ezreivel rendelkeztek ,akkor minek ide mi? - Tapasztalat. – válaszolta egyszerűen Janus. – Várjál csak! – mondta ijedten Drácu. – gyakorlatozzak velük vagy ijesmi? – Dehogyis! – felelte nevetve Janus. –már volt elég szimulációs gyakorlatuk. – majd komolyabb hangnemben folytatta. – nekik kell valaki akit követhetnek. – Hmmm … ez már jobban hangzik… Janus közbevágott: - Van egy Sziruáná nevű rendszer a galaxis túloldalán. Van egy ,,sajnos’’ lakott bolygója a Moonoonhoz hasonlóan magas a Pházon koncentrációja. Gondoltam ott bevethetnénk a hibridek egy részét. Had tanuljanak! – Mi! Ezt nem gondolod komolyan!Mi lesz ha bajba keverednek! Mi csak egy DCRrel rendelkezünk! – Csillapodj le! – mondta haragosan Janus. – nem ti vagytok az egyetlen Draconidák. – majd kissé nyugodtabb hangnemben folytatta. – mikor ezt az egészet létrehoztuk,néhány Draconidát magunkkal hoztunk. Végül is kellett a munkaerő és persze jól jött néhány kísérleti alany is. Bár már rég vettek komolyabb akcióban részt,mégis tapasztaltabbak a hibrideknél. – És mégis mennyien vannak? – érdeklődött Drácu. – Egész pontosan 24695-en vannak. – Az nem sok. – mondta Drácu. – legalábbis ha egy bolygót akarsz megtámadni. – Pontosan ezért kéne a legénységet keverni,50%-50% arányban. Na mi a véleményed? – Szerintem … hm … menni fog. – felelte Drácu,majd gyorsan hozzátette: - de lenne néhány feltételem. – Éspedig? – érdeklődött Janus. Ekkor Drácu felsorolta a feltételeit: - Először is a támadás egész ideje alatt én vagyok a ,,főnök’’. Másodszor az én hajómon csakis az én eredeti legénységem szolgálhat. Nincs szükségem ,,zöld fülűekre’’. Ja és harmadszorra:Adjunk már a hibrideknek egy új nevet. Ez a hibridezés már kezd az agyamra menni! Janus csak nevetett,majd rábólintott: - Rendben. – majd hozzátette: - Most,hogy mindent megbeszéltünk gyere át a Dároolra,persze az egész legénységeddel. Majd Janus beült a gömb alakú kapszulájába és elhagyta a hajót.
Miután Janus elhagyta a DCRt,megszólalt Drácu kommunikátora. – Igen! Itt Drácu! A hang mely megszólalt Janusé volt: - Elfelejtettem megemlíteni neked az új hajód nevét. – Nevet,azt meg minek? – érdeklődött Drácu. – Tudod mindig is utáltam,hogy a fajod egyszerűen csak számokkal különböztetik meg a hajóikat. A DCRedet úgy hívják,hogy Fejvadász. – Na ja … végül is … találó név. – mondta nevetve Drácu. – Örülök,hogy tetszik – mondta Janus – de most koncentráljatok arra,hogy minél előbb dokkoljatok a Dárool hangárjában! – DE! – Semmi de! – mondta Janus – ti csak közelítsétek meg az űrbázist. Ha elég közel kerültetek hozzá akkor a robotpilóta átveszi az irányítást. – Ezt jó tudni,de nyugodtan előbb is mondhattad volna! – Elfelejtetem. – felelte nyugodt hangon Janus és azzal befejezte a kommunikációt.
Drácu visszament a hídra. Ott megérkezve kiadta a szükséges parancsokat.{Majd közölte a legénységgel,hogy a hajó neve Fejvadász}.
Néhány perccel később a Fejvadász eléggé megközelítette a Dároolt,hogy átvegye az irányítást a robotpilóta. Ekkor valami furcsa történt. Az űrbázis oldala felnyílt. De jól láthatóan egy átlátszó,halványan derengő és enyhén hullámzó energiapajzs választotta el a hideg űr vákuumát,a jóval melegebb óriáshangár levegőjétől. Ez a helység egy gigantikus kikötőre emlékeztetet. A Fejvadász a hangár méreteivel szemben olyan nagy volt,mint egy csónak egy hatalmas tóban. A dokkolt hajók száma látszólag végtelen sorban sorakoztak. Ez azért tűnt így,mert a hangár 360 fokban vette körbe az űrbázist. {Ezt úgy kell elképzelni mintha egy gömbre ráhúznánk egy gyűrűt,majd azt kissé meglapítanánk}.
Miután a Fejvadász ,,kikötött’’ kinyúlt egy rámpa a DCR zsilipajtajához. Néhány perccel később a Draconidák ,,tátott szájjal’’ kiszálltak,majd Dres tett egy megjegyzést: - Ez hihetetlen! Már sok bázison dokkoltam,de a belsejében … még soha! Ahogy közeledtek a rámpa vég felé észrevették,hogy egy lény várja őket,majd megszólalt: - Üdvözlöm önöket a Dárool űrállomáson. Nevem Návill. Ha bár mi kérdésük lenne,ne habozzanak tegyék fel nekem. Én szívesen minden kérdésükre válaszolok. – Janus küldött igaz? – kérdezte Drácu. – Igen admirális úr. – jött a rövid válasz. – Hmmm … ismered a rangom? – Igen,mindent tudok amit tudnom kell. – válaszolta Návill,majd hozzátette: - és ha megkérhetném önöket,kövessenek engemet. – Rendben,de előbb mond meg,hogy hová megyünk? – kérdezte Drácu. – Sajnálom erre nem tudok kielégítő választ adni. – Mondta a hibrid. – mint mondtam már én annyit tudok amennyit tudnom kell és most kérem kövessenek. Erre kérem. – mondta és a kis Draconida csapat követte őt. Kis idő elteltével megszólalt Dres: - Elnézést Návill,lenne önhöz néhány kérdésem. – Azért vagyok itt … kérdezzen. – válaszolta a hibrid. – Ön ügye egy hibrid? – Igen. – És miért … ő … Návill fejezte be a mondatot: - mert hasonlítunk az Arakatákra. Gondolom Janus mesélt,hogy lettünk kifejlesztve? – Igen. – felelte Dres. – És arról is beszélt,hogy a teljes genomunk Arakata és ehhez jön némi Draconida gén ami ,,pluszként’’ értelmezhetünk. - mondta Návill. Ezek szavak hallatán Drácu is bekapcsolódott a beszélgetésbe: - Akkor ezek szerint nem is vagytok hibridek? – Nézőpont kérdése. – válaszolta Návill. – Hát jó,de magyarázd el ezt egy kicsit részletesebben is. – mondta Drácu. - … tudod kicsit kíváncsivá tettél. – Természetesen. – válaszolta a hibrid. – gondolom tudják,hogy az Arakata faj kihalófélben van. – Igen ezt tudtuk. – válaszolta Drácu. – Nem a két faj összeolvasztása volt a cél. Hanem a saját fajukat akarták a kihalástól megmenteni. Addig kísérleteztek míg nem az egész genomjukat meg tudták menteni és ehhez jött hozzá némi Draconida gén. Sajnos nem tudták … hogy úgy mondjam néhány régi problémát megoldani. A reprodukciót és a túlzott agressziót. Ekkor Dres közbeszólt: - Az agressziót értem,de mi az a másik? Majd Drácu lábközön rúgta és csak annyit mondott: - Érted? – Nem! –válaszolta,majd kis idő elteltével észbe kapott Dres. - … Ja értem! - Návill egyet mondjál meg nekem,hogy értetted azt,hogy ,,néhány régi problémát’’. Ez úgy hangzik,mintha valami kísérlet eredményei lennénk. Megmagyaráznád nekünk! – mondta Drácu nagyon mély hangon. – Sajnálom de csak annyit tudok,hogy a Draconida és a Drác faj nagyon sok eonnal ezelőtt lett kifejlesztve,de többet nem tudok. – mondta remegő hanggal Návill,majd gyorsan hozzátette: - … én csak egy szolga vagyok. Drácu szemei szinte izzottak dühébe és szíve szerint miszlikre szaggatta volna a szerencsétlen hibridet. Návillnak csak egy szerencséje volt,hogy bár a Draconidák extrém agresszívak és vérszomjasak,mindig a legrangosabb ,,dirigál’’. Ez esetben Drácu és ameddig ő ,,nyugodt’’ addig a többieknek ,,kuss’’.
Néhány perccel később megérkeztek. Egy ajtó felnyílt. – Megérkeztünk! – mondta Návill. A Draconidák szó nélkül beléptek. Drácu mély hangon Návillhoz szólt: - Te nem jössz? – Nem,az én feladatom az volt,hogy elkísérjem önöket idáig. Bent a teremben majd fogadja Janus. Drácu morgott egyet,azt belépett a terembe. Miután becsukódott a Draconida mögött az ajtó,lehervadt Návill arcáról a mosoly és csak annyit mondott: - Na végre,azt hittem már sosem szabadulok meg ezektől.
Miután a Draconidák bementek a teremben Janus fogadta őket,majd intet,hogy kövessék. –Hová megyünk? – kérdezte Drácu. - Majd meglátod. – felelte Janus. – ti csak kövesetek. – mondta,majd beszálltak egy nagy liftbe. Az Arakatával együtt a kis Draconidacsapat hét főt számlált. De még így is alig fértek el a liftben. Miután megérkeztek és kinyílott a kabin ajtaja,mindenki megkönnyebbülve szállt ki. A Draconidákat egy elég különös látvány fogadta. Egy erkélyen találták magukat,mely egy hatalmas,erősen lapított gömb alakú teremre nyílt. Ez a kilátó szerű hely félúton helyezkedett el a plafon és az alja között. Lent lények tízezrei ültek kör körösen,egy kiemelkedő pont körül,mely a terem közepén helyezkedet el. Majd Janus megszólalt: - Ez egy konferencia terem. Több ilyennel is rendelkezünk,de azok mind sokkal kisebbek és főként oktatási célra használjuk. Miközben Janus ezt mondta,hírtelen a terem közepén elhelyezkedő kiemelkedés fölött megjelent egy legalább ötven méter magas Arakata hologram. {Igazából négy hologram jelent meg,bár ugyanarról a személyről. Erre azért volt szükség mert,hogy a lent ülök mind lássák az Arakatát szemből,miközben feléjük intézi szavait}.
A BESZÉD: - Üdvözöllek titeket barátaim! Örömmel értesítelek titeket,hogy ti mindannyian ki lettetek választva az első éles bevetésre. A galaxis túloldalán létezik egy Sziruáná nevű rendszer. {Ekkor a hologram eltűnt és a Csándrá galaxis 3D térképe jelent meg,majd felvillant rajta egy vörös pont}. Egy hang folytatta: - Mi itt vagyunk. – majd felvillant még egy pont,de ennek színe kék volt. – és itt meg a Sziruáná rendszer. – majd ez a pont ki lett nagyítva. Először a rendszer sárga napja jelent meg,majd megjelentek sorra a bolygók. – A rendszer ötödik bolygója a célpontunk. Ezután ez a bolygó lett kinagyítva. Megjelent mind a hat holdja,majd azok is eltűntek. A bolygó olyan nagy lett,hogy a terem felét kitöltötte. – A gravitációja 398 egység. Viszont a sűrű atmoszférájának köszönhetően ezt körülbelül ötödének fogjátok érzékelni. Nem ajánlatos az ott tartózkodás. A sűrű légkörben nem kapnátok levegőt,legalábbis nehezen. Ezért ha elkerülhetetlen a szabadban való tartózkodás,mindenkép használjatok légző berendezést…
Ekkor Drácu felállt: - Visszamegyek a DCRre! – De még nincs vége! – mondta Janus. – Nem érdekel!Meguntam ezt a gyerekes szöveget! – válaszolta Drácu,majd azzal folytatta,hogy miért nem lehet azzal elintézni:Itt a bolygó,megtámadni és kész! – Tipikus Draconida felfogás! Na mindegy a lényeget majd átküldöm a hajodra. Persze vizuálisan. Remélem úgy megfelel. – Persze. – válaszolta Drácu. Majd kiment és a többiek is követték.
Kis idővel később a Fejvadászon. Drácu a privát termeiben nézegette a holnapi bevetésről szóló információkat. Amit az adatokból megtudott az ijesztően hasonlított az egy eonnal ezelőtti ,,miértjére’’.
Másnap a kora reggeli órákban az Itibira és holdjai körül keringő hajók elindultak a bevetésre,majd rövid időn belül a szubtérbe ugrottak. Az út csak néhány percig tartott. Miután kiléptek a normáltérbe,az volt az első,hogy egyenletesen eloszlottak a bolygó körül. A Draconidáknak és az Arakata hibrideknek meglett parancsolva,hogy a bolygóban kárt ne tegyenek és csak a stratégiai pontokat sémisítsék meg. Ami viszont az atmoszférában vagy azon kívül van,azzal azt csinálhatnak amit akarnak. Így aztán ami nem a földön volt azt rövid időn belül megsemmisítették. Ez után a felszíni célpontok következtek. Majd néhány perc leforgása alatt kikapcsolták ennek a világnak a védelmi rendszerét. Ezután jött a nagy mészárlás. Ugyanis a parancs tartalmazta a bennszülöttek kiirtását is. Az indok egyszerű: NINCS RÁJUK SZÜKSÉG!
Egy templom szerű épület,emeleti ablakaiból figyelte az eseményeket egy Drágh. Meglepően nyugodt volt. Majd odament egy furcsa géphez. Aktiválta és a konzolján valamit alítgatott. Utána a Drágh a terem közepe felé elindult. Ezzel egy időben a terem közepén kinyílt egy vortex. Már majdnem áthaladt rajta,mikor vissza akart menni valamiért. Ekkor betörték az ajtót. Draconidák és Arakata hibridek özönlöttek be. Össze vissza lövöldöztek. A Drágh visszafordult a vortx felé és még épp időben beleugrott. Röviddel ezután a gép az egész épülettel együtt felrobbant.

2011. január 12., szerda

Rossz hír: Felmondta a szolgálatot az egyik LAP – TOP, amin a Tudás őrzője volt tárolva!

Szerencsére az információk megmenthetők, de sajnos ez akár egy hónap csuszással is járhat!
Eredetileg azt terveztem, hogy februárban nekiállok a második résznek.

2010. december 27., hétfő

Úgy döntöttem,hogy az utószó{utófejezet}helyett inkább nagyon röviden belekezdek a második részbe

Valahogy így nézne ki,{az utolsó fejezet után}:
I. rész A DRACONIDA EPOS vége
II. rész A HATOR EPOS


Első fejezet.
Egy évvel később az Ízisz prme nevű szövetséges bolygón. …

2010. december 22., szerda

,,Így kezdődik a végzet’’{utolsó fejezet}

Három standard nappal később
{Az E-con két nappal ezelőtt indult vissza a Ptha galaxisba. Ten és két kísérője szintén velük tartott. A flotta maradék része visszamaradt a Csandrában,hogy a Vörös Sárkány klán túlélőit felkutassák és likvidálják.}
…- Hagyd … már … abba! Két teljes napja futkosol már,mint lombáx a falon! Mi a franc van veled! – Kérdezte Tálosz. – Semmi! … Csak egyszerűen unatkozom! Ez a hajón maga a megtestesült unalom! Itt nem tör … - Dudzsák nem tudta befejezni a mondatot. Az egész hajó megrázkódott és mindenhol kialudtak a fények,majd néhány másodperccel később bekapcsolt a vészmegvilágítás. – Én és a nagy pofám! – Mondta rémülten,majd még ugyanebben a pillanatban megszólalt a riadó: - Minden civil maradjon a szállásán vagy keresse fel a hozzá legközelebb eső létesítményt,majd aktiválja a vészprogramot! Az összes katonának:Jelentkezzenek a hozzá legközelebbi bázisközpontban! … Idegen behatolás a főhangárban! … Idegen behatolás a főhangárban! … Idegen behatolás a főhangárban! …Minden civil maradjon … - Ismétlődött megállás nélkül. Dudzsák rémülten elkiabálta magát: - Vészprogram aktivál! A falak mentén felépült egy energiamező,majd ez előtt is felépült egy fém fal. – Vészprogram deaktivál! – Felelte Tálosz,majd haragosan hozzátette: - Te búj csak el a lukadban! De én inkább segítek a szövetségi erőknek! – Majd kifutott a folyosóra. Dudzsák sóhajtott egy nagyot: - Ezt még meg fogom bánni! – Mondta,majd Tálosz után rohant.

2010. december 17., péntek

RÉSZLET

...:Hiszek önnek! – Köszönöm uram a bizalmát! – Mondta Ten,majd komolyabb hangnemben folytatta: - A Finas is veszélyben van ugyanis ennek a bolygónak van a legtöbb és legnagyobb Phazon tartalma az egész lokális rendszerben. Gondolom ön is tisztába van vele,hogy ha a vörös sárkány klán megszerzi magának a Finast nekünk végünk! Fo lehangolva válaszolt: - Tudom,tudom. –Majd kissé fellelkesülve folytatta: -De ez a flotta elég nagy ahhoz,hogy sikeresen megtámadja az Itibira bolygórendszert. –Nem is kétlem. –Felelte Ten. – Tudja a gond csak az,hogy a Finasnak is kell valamennyi segítség. Ha a flottát csak egy kicsit is szétszedjük,azzal az ellenség nyerési esélyeit növeljük. – Kérjünk segítséget Víí Dzsáfáától! – Javasolta Fo. – Az elmúlt hét évben úgyis csak egy ilyen lehetőségre vártak ,hogy végleg be tudják bizonyítani a lojalitásukat. –Őszintén szólva én is erre gondoltam viszont,hogy biztosra menjünk a Gúúrdáán külső védelmi gyűrűjére is szükségünk lenne. – Mondta Ten,majd néhány másodperc után hozzátette: - Csak kérdés,hogy a Brillek elnöke…

2010. december 16., csütörtök

A Darius{dáriusz} rend 3.fejezet.{közepe}részlet

Ten az ülés után elhagyta a megfigyelőt és visszament a hídra,majd onnan egyenesen a legközelebbi turbólifthez sietett. Miután belépett a kabinba és az ajtó mögötte becsukódott hirtelen észbekapott,hogy nem is akarta elhagyni a hidat. –Mi a francot keresek egyáltalán itt!? – Alighogy ezt kimondta egy réten találta magát. – Hol vagyok? –Kérdezte Ten csakúgy magától. Egy hang megszólította a háta mögül: - Már jártál itt. Ten ijedten megfordult. Egy ismerős alak állt mögötte. A meglepettségtől meg sem bírt szólalni. –Nyugodj meg ez csak egy asztrálprojekció,a tested még a liftben van. Ten a tekintetét körbevitte a tájon,majd bizonytalanul megszólalt: - Most,hogy mondod megismerem a tájat. Mikor majdnem megfulladtam ugyanitt voltam. …Mond miért vagyok én itt?

2010. december 11., szombat

Egye fene egy kis plusz!

... - Mindenki a ventorába!!! Ezt nem kellett kétszer mondani. Minden pilóta beszállt a gépébe és azonnal indultak. Tálosz is így tett. Miután a ventor ajtaja becsukódott,Dudzsák rémülten megszólalt: -Most mi a franc lesz,nem erre képeztek ki! Nyugi! –Mondta Tálosz higgadtan. –Igaz végül is csak a Drago Rex és a Szaleán erők közt röpködünk! –Válaszolta sértődött hangon Dudzsák. -Na jó belátom! –Felelte Tálosz. – Viszont ha akarod úgy is nézheted ezt az egészet,hogy mázlista vagy! -Úgy ahogy mondod. –Mondta Dudzsák,majd hírtelen megrázta a fejét: -MI!!! Miért?! –Ne csináld a hülyét! A ventor két üléses és neked olyan nagy mázlid volt,hogy a nagy felhajtásban nem osztottak be mellém senkit! –Tényleg ez fel sem tűnt nekem! –Válaszólta Dudzsák. Tálosz felsóhajtott: -Végre,hogy rájössz és most ha nagyon szépen megkérhetnélek aktiváld a célzó berendezést azt segíts már nekem! Erre csak kiképeztek vagy? -Mi az,hogy!-Lelkesedett Dudzsák: -Ha egyvalami van amihez értek az az,hogy lőni! A kis ventort sok találat érte,de a legtöbb csak horzsolta a vadászt és a maradék nagy részét meg lefogták a pajzsok. Ahogy közeledtek a Drago Rex felé egyre nagyobb tűzviharba keveredtek. Ráadásul egyszerre négy vadász is rájuk támadt. Dudzsák még időben hármat lelőtt de a negyedik telibe találta a kis ventort. De még mielőtt megadta volna az ellenséges gép a kegyelem döfést,egy szövetséges vadász szétlőtte. Dudzsák elordította magát: -Eltaláltak! eltaláltak! TE szent Dzsenei! Meg fogunk dögleni! Tálosz ideges lett: -Fogd már be,mert ha nem… -Majd elharapta a mondat végét,de még így is meg volt a hatása. Bár mikor meglátta a gigantikus hajótestet közeledni,megint elkezdte volna. Tálosz így is elég ideges volt,Tehát nem csoda,hogy az egyszerűbb megoldást választotta. Egy jól célzott gyors ütéssel elkábította Dudzsákot. Tálosz megkönnyebbülten fujt egyet: -Végre csend van! A kis ventor a találattól csak egy kicsit megpörkölődőt. Miután már elégé megközelítette a Drago Rexet,aktiválta a térugró berendezéseket. Majd hírtelen eltűnt,de ugyanabba a pillanatban megjelent a hajó belsejébe. Ezt követően a ventor energia ellátását egy minimumra állította. Csak azért nem vették észre a kis vadászt,mert nagy volt a felfordulás és a csata dübörgése elnyomott minden más hangot. Tálosznak nem maradt más választása mint,hogy kivárja a megfelelő pillanatot a ki száláshoz. Némi idő elteltével Dudzsák magához tért. –Hol vagyunk? –Volt az első kérdése amit feltett. Tálosz szinte azonnal leteperte és befogta a száját. Majd elmondta hogy hol van és hogy hogyan került oda. –Meg vagy őrülve! Bele is halhattunk volna! Meg különben is mi ez a ,,kuss meghallanak’’! Még a saját hangomat is alig hallom! –Na jó! –Mondta Tálosz erőltetett mosollyal. –Igazad van,ez csupán reflex volt! Viszont nem vagyok örült…tervem van!!!...

2010. december 10., péntek

A Darius rend Első fejezet {közepe} részlet

...A következő pillanatban pilóták százai özönlötték el a hangárt,majd mindegyikük a saját gépe mellett vigyázna állt. Ezután a szakaszvezető lépett be a hangárkapun. Ezzel egy időbe egy rövid mély zúgást lehetett hallani. –Hallották ezt uraim! –Kezdte a szakaszvezető,majd fojtatta: - Az imént léptünk a subtérbe. …Az elmúlt néhány percekben jött a hír:Az egyik Szaleán bázishajó melynek az volt a feladata,hogy kutassa fel a sárkányokat sikeresen bemérte a Drago Rexet. Önöknek annyit kell tudni,hogy arra a helyszínre tartunk ahol rátaláltak az ellenségre. Előre is közlöm;A csata már javába folyik! Tehát mire megérkezünk,az ütközet kellős közepén leszünk! A mi feladatunk mindössze abból fog állni,hogy megzavarjuk az ellenfelet! Szóval ne hősködjenek …azt bízzák a nagyokra! Meg vagyok értve!!! –Igen uram! –Harsongott a hangár. –Jól van. –Mondta a szakaszvezető,majd hangosabban: Dzsenei legyen veletek! A pilóták kinyújtották ökölbe szorított {jobb} kezüket,majd rácsaptak a mellükre: -Dzsenei legyen veletek!!! –Harsogták. A hangár szinte dübörgött a Draconidák kiabálásától. Majd egyik pillanatról a másikra csend lett. Az ok az volt,hogy a DCR kilépett a subtérből,ráadásul a csatatér kellős közepébe. A hajót találatok ezrei rángatták meg. A szakaszvezető el ordította magát: - Mindenki a ventorába!!! Ezt nem kellett kétszer mondani. Minden pilóta beszállt a gépébe és azonnal indultak...

2010. december 9., csütörtök

Így kezdődik a: SZALEÁN SZÖVETSÉG---A DARIUS{DÁRIUSZ} REND

Hét évvel a Velox Ventor megsemmisülése után.
{Valahol a csillagközi térben egy szövetséges DCRen.} A hajó idő szerint kora reggel volt. Egy járőr sorjába végig ellenőrizte az összes hangárt. Észre vette,hogy az egyikben égtek a lámpák. Belépett,majd ezután kongás szerű hangokra lett figyelmes. Mintha valaki valamit szerelne. Miután bement a nagy terembe,végigment az új subventorok sorain. Hamarosan meg is találta a hang forrását. A kezeit a csípőre tette és mérgesen odaszólt az egyik subventor alatt fekvő alakra: -Te meg mi a fenét művelsz itt? A subventor alól kimászott egy fiatal Draconida,majd mosolyogva válaszolt: -Szevasz haver! Én szerelek és te? -Mintha nem tudnád,engem osztottak be a korai járőrszolgálatra. –Mondta nyomatékkal Dudzsak,majd kíváncsian rákérdezett: -Amugy mit bütykölsz ott,netán elromlott valami a gépeden? –Dehogyis,csak felturbózom egy kicsit! -Felelte Tálosz. Dudzsák hümmögött egyet: -Ilegális modifikáció! Ha ezt megtudja a szakasz vezető…

2010. december 8., szerda

A Moonaan{Muunáán}titka part II-ből az utolso részlet.

Közvetlen a terep ,,megtisztítás’’ után Dracu egy utolsó eligazítást tartott. Majd megjelent egy három dimenziós térkép a Velox Ventorról. Miközben tartotta az eligazítást,erre a hologramra mutogatott: -Delta csapat erre mentek,ti lesztek az előőrs. Alfa és béta csapat ti fogjátok őket követni;Feladatotok ti fogjátok a gravitron bombákat elhelyezni,majd aktiválni. Gamma csapat ti lesztek a hátvéd. Éta csapat ti a Fejvadászt és környékét biztosítsátok. A többiek a hajón maradnak és állandó készenléti állapotban tartják. A vendégünkkel ketten felmegyünk a hídra. Ha azt sikerülne megsémisíteni,mozgás képtelenné válna a Velox Ventor. –Fejezte be Dracu,majd hangosabban: -Mindenki megértette a feladatát! –Igen uram! –Hangzott el,majd Dracu még hangosabban: -Dzsenei legyen veletek!!! –Azt a jobb kezével a mellére vert. A többiek is ugyanígy tettek,mi közbe azt harsogták: -Dzsenei legyen veletek!!! - Dzsenei legyen veletek? -Csodálkozott Drei: -Ki a franc az a Dzsenei?

13.fejezet {részlet}

-…Raptor 043 jelentkezz,raptor 043 jelentkezz! –Hangzott egy mikrofonból. –Dress maga az? –Kérdezte kábult hangon Dracu. –Igen én vagyok az uram! –Maga nem a Fejvadászon szolgál? –Kérdezte a még mindig kábult Dracu. –Igen jelenleg is ott tartózkodom,de ez most lényegtelen! Térjen vissza a Szíí Fáára ott majd megkapja az új parancsokat! –Mondta nyomatékosan Dress. –Értettem! Dracu vége!
A következő percekben Dracu letette a raptort a Szíí Fáá egyik hangárjába. A leszállás kissé rázósra sikeredett. Ettől Ten és Drei is magukhoz tértek. Csodálkoztak is azon,hogy hogyan kerültek oda. Dracu is csak az elmúlt néhány percről tudott beszámolni,amit meg is tett,majd kiszálltak a raptorból. A rámpa másik végén Szii Fáá királynő és Fo életnagyságú hologramja várta őket. Egy rövid üdvözlés után Fo sietve hozzátette: -Nincs sok időnk a beszélgetésre! A Roolt megtámadták az Arakaták. A Draconidák küldtek egy üzenetet aminek a lényege az volt,hogy ha segítünk nekik visszaverni az ellenséget ,cserébe ők feltétel nélkül kapitulálnak. Én a Lexiconon tartózkodom és egyenesen a Rool felé haladunk. Dracu kétségbeesetten ráförmedt Fora: -Azonnal álljanak le! Fo megfordult és a Lexicon legénységének kiadta a hajó állj parancsot,majd visszafordult és ránézett Dracura: -Remélem,hogy jó oka volt erre,ugyanis minden másodperc számit! -Igen! –Felelte…
Rool=Ruul Lexicon=Lexikon
{A készülő regényembe három ,,oldal’’ van. A jók,a rosszak és a gonoszak.
A jók:A Szaleán szövetség,a Prewoc {prevok}birodalom és később a Draconidák {drakonida} egy kis csoportja.
A rosszak:A Drac {drák}királyság ami Draconida {drakonida}klánokból áll.
A gonoszak: Az Arakata tanács

2010. december 5., vasárnap

Részlet a 10.fejezetből

Nyolc órával Dracu első üzenetének fogása után.
Fo röviden vissza jelentkezett a Victory II hídjára. Miután megjelent a hologramja az Ten felé fordult: -Még legalább három órára vagyunk a Moonoontól,így sajnos ez idő alatt nem várhatnak tökűnk segítséget. –Tudom uram ezzel én is tisztába vagyok. –Felelte Ten,majd kissé lásabban fojtatta: -Végül is 162 bázishajó már megérkezett és perceken belül kilép a subtérből a Prewoc flotta is. No meg a Draconidák segítségéről nem is beszélve és ha a kódok amiket tőlük kaptunk működnek …hát akkor a pajzsaik semmit sem fognak érni. Fo Ten mondatát kiegészítette: -…hacsak ez nem valami csapda. –Higgye el nem az! –Mondta Dracu savanyúan. –Majd meglátjuk! –Felelte Fo. –Ha betartják az ígéretüket én is minden tőlem telhetőt megteszek a kérésük érdekébe. De ha ez csapda esküszöm… Dracu közbeszolt: -Mondtam már az önök oldalán álunk! –Remélem a fajuk érdekébe! –Majd Fo bólintott egyet a fejével és a képmása szerte foszlott.

2010. december 1., szerda

9.FEJEZET RÉSZLET

32 órával később a Victogy II hídján.
-Uram bejövő üzenet…helyesbíttek:Holló üzenet. –Mondta az egyik alnavigátor. -Köszönöm. Adja le. –Monta Drei. {A híd közepén pontosan az ilyen üzenetek lejátszására volt egy enyhe kiemelkedő platform}. A hologram megjelent de minden szempontból kivehetetlen volt. –Kódolva van! –Mondta egy alnavigátor. –Tudni lehet,hogy kitől vagy mitől van? –Kérdezte Drei. Egy másik alnavigátor elszörnyedve válaszolt: -Az üzenet a Draconidáktól származik! Ez hallatán Drei gondolkodás nélkül aktiválta a z ülésébe épített hollókommunikátort. Ten épp egy folyosón akart áthaladni mikor hírtelen előtte megjelent Drei élet nagyságú képmása. -Ten ne haragudj,de fel kelessz jönni a hídra!-Rendben jövök,de megtudhatnám,hogy miért? –Kérdezte meglepődve Ten. Drei szinte azonnal rávágta: - Valamiféle kódolt üzenetet fogtunk a Draconidáktól! Mikor ezt meghallotta Ten egyenesen átfutott Drei hologramján,majd a legközelebbi turbólifttel a hídra ment.

SZALEÁN SZÖVETSÉG---A MOONAAN TITTKA PART II 8.fejezet részlet Három évvel később. {Hat évvel a Darool megsemmisülése után}.

Víí Dzsáfáá király egyszerűen berontott Dracu szerény kis hajlékába. –Megtisztelsz a látogatásoddal felség. –Mondta Dracu higgadtan. –Netán van valami probléma? -Úgy is mondhatjuk! –Válaszolta dühösen a király,majd hozzá tette –A sárkány klán vezetője gyűlést rendelt el. Igazából csak bejelentette,hogy;eljött az idő. Holnap ilyenkor megtámadják a Szaleánok világát. Dracu ez hallatán elgondolkozott: -Hmmm…Végül is tudtuk,hogy nagyjából erre az időre tervezték a ,,kis bosszú hadjáratukat’’. A király mikor ezt meghallotta még dühösebb lett: -Hát ez az! ...Tudtuk! Neked hat dekádnyi időd lett volna,hogy elvégezd a feladatod! De mit csináltál eddig …semmit! –Ez nem igaz. –Felelte a legnagyobb nyugalommal Dracu. A király gúnyosan válaszolt: -Az a pár DCR amit össze dobtatok! Erre Dracu ideges lett: -Ez a pár hajó egész pontosan 254 darab újgenerációs DCR és csak,hogy tudd:Igenis van egy tervem! Csak te szóhoz sem hagysz jutni! Nem,hogy inkább meghallgatnál! –Jólvan meghallgatlak …avass be a terveidbe. Mondta gúnyos vigyorral Víí Dzsáfáá. –Rendben! De előbb elmagyarázom,hogy miért húztam eddig az időt. –Felelte Dracu ,majd Hozzátette: -…ahogy te mondanád. –Na erre aztán most tényleg kíváncsi vagyok! –Le hecc is. –Mondta Dracu nyugodt hangon.,majd belekezdet: -Nos a jelentésemből tudod,hogy mi történt a Csandra galaxisban. Víí Dzsáfáá válasz képen csak bólogatott. Dracu folytatta: -Szoval a lényeg,hogy egy részben szétlőtt nagyobb hajójuk maradt {szuper bázishajó} amit már amennyire meg tudtak javítani. Hat dekáddal ezelőtt belekezdtek két további óriás hajó építésébe. Ezek nagyjából három dekáddal ezelőtt lettek készen. Abból az egyik elhagyta a galaxist. Hogy hová és miért azt nem tudom,de ez most lényegtelen. Valamivel ezeknek az óriás hajóknak a befejezése előtt belekezdtek még egy építésébe,mely a napokba készült el. Egész pontosan öt nappal ezelőtt helyezték üzembe és most már három ilyen monstrum kering a Szaleánok világa körül. Ezért vártam végül is. –Hát …ez érdekes de mi köze az egészhez? – Érdeklődött Víí Dzsáfáá

Víí Dzsáfáá=Úgy kell kiejteni mint ahogy írtam
Dracu=Dráku
Csandra=Csándrá

2010. november 25., csütörtök

Közeledek a történet közepe felé és úgy döntöttem,hogy felteszek egy kis fejezetdarabkát. {A következő szakasz,hogy úgy mondjam a ,,vihar előtti csend’’.}

SZALEÁN SZÖVETSÉG---A MOONAAN TITTKA PART II 7. fejezet eleje

2 évvel,1 ciklussal és 4 nappal később. {Három évvel a Darool űrbázis megsemmisülése után.} Ten és Melody egy ideje,átköltöztek egy nagyobb házba. Nem mintha a régi kicsi lett volna,csak éppenséggel a kertje nem volt elég nagy. Melody úgy határozott,hogy lánya minél előbb ismerkedjen meg a természettel. Ennek érdekébe lecserélték a régi kis kertes házat egy nagyobbra. De az egészben a legjobb,hogy az új szomszéd nem más,mint a kedves DR. Divinitás és családja.

Egy hosszú fárasztó munkanap után Ten hazament. Miután a házába benyitott az volt az első amit látott,hogy a felesége a hallban egy kanapén a kislányukkal játszi. Hármony Melody ölében ült. Ten miután meglátta őket,azonnal odaköszönt: -Szervusztok drágáim! -Szia szívem. –Mondta mosolyogva Melody. Ezzel egy időbe Hármony lecsúszott anyja öléből és apja felé totyogott: -Apa! Apa! Apa! Miután a kislány odaért a lábaihoz Ten felemelte,majd adott neki egy cuppanós puszit: -Na jó kislány voltál máma? Hármony válasz képen elnevette magát,majd apja kezei közül is kicsusszant. Ezután pedig gyorsan eltotyogott. Ekkorra Melody már a férje előtt állt: -…én is kapok egyet? Ten egy pillanatig tétovázott,majd hangosan rávágta: -Hát persze! Átölelte Melodyt,azt szenvedélyesen megcsókolta. –Mond mi történt máma veled,hogy ennyire jó kedved van? –Kérdezte nevetve Melody. –Megláttalak! –Felelte Ten. Melody ismét elnevette magát: -Na most komolyan! Képzeld el! –Válaszolta Ten. Melody savanyú képet vágott: - Pillanat,elképzelem… …oké elképzeltem,folytasd! –Ha,ha nagyon vicces! –Válaszolta Ten,majd folytatta: -Elkészült az első új szuper bázishajó,mely Liqvid Phazon –on alapuló térmeghajtással rendelkezik! –Hát ez nagyszerű …és amúgy Fo melyik név mellett döntött? –Kérdezte izgatottan Melody. –Tudod épp ez benne a legjobb! –Ten várt egy picit,majd folytatta: -Rám bízta a döntést! Melody felhúzta a szemöldökét: -ÉS…? –Hát egyértelmű:VICTORY II lett a neve! –Válaszolta büszkén Ten. –Mit is mondjak?...Azt hittem kicsivel több fantáziával rendelkezel! Ezek szavak hallatán Ten megsértődött: -Mi a bajod ezzel a névvel? Legalábbis én ragaszkodok hozzá! Meg sem várta Melody válaszát,egyszerűen átment a konyhába. Leült az asztalhoz ahol ki volt készítve neki a meleg étel. Evés közben elgondolkozott azon,hogy vajon az előbbi beszélgetés miért volt neki olyan ismerős. Egyfajta ,,Mintha ezt már megálmodtam volna’’ érzése volt Tennek. Már az étkezés vége felé járt,mikor villanás szerűen észbe kapott:Ezt a jelenetet látta három évvel ezelőtt a ,,túloldalon’’ miután majdnem meghalt. Az evés közben teljesen megfeledkezett Melodyról. –Basszus!-Mondta csakúgy magának,majd felállt és elindult a hal felé. Nem jutott ,, messzire” ,ugyanis Melody a konyha ajtaja mellett állt. Miután Ten meglátta a feleségét megijedt egy pillanatra viszont miután meglátta nyugodt arckifejezését,ő maga is megnyugodott. Melody egy gyors mozdulattal vissza ültette Tent a székbe,majd hátulról átölelte. -Tudod mikor bedobtad az unalmast,még enyhén kifejezve pipa voltam rád! –Kezdte a mondatot,majd lágy hangon folytatta: -Azt átgondoltam,hogy milyen helyzetben vagy. Végül is olyasvalaki,mint te aki ilyen magas pozícióban van,nap mind nap fontos döntéseket kelli hozni ami nem kis felelőséggel jár. Nem beszélve,hogy milyen hosszúak a munkanapjaid…legalábbis mostanában. De lécies legyél egy kis tekintettel a családodra is. –Igen persze tökéltessen igazad van! –Mondta fáradt hangon Ten. –Csak tudod idegileg kivagyok,rengeteg a munka és kevés az idő. Miközben Ten e szavakat mondta,Melody feltűnően a levegőt szagolgatta: -Érzem! –Mondta egyhangúan,majd előrukkolt egy ötlettel: -Te elmész zuhanyozni míg én lefektetem Hármonyt,majd ha kész vagy lefekszünk… -Majd kicsit más hangnemben folytatta: -…azt meggyógyítjuk egymást! Ten értette a célzást,nem kellett neki kétszer elismételni a ,,TERVET’’.

2010. november 21., vasárnap

Egy kis ízelitő {nyers szöveg}

Másnap kora délelőtt Ten,Melody,Divi és családja elhagyták a Moonoont. Nagyjából ezzel egy időben Diin és Feris egy bázishajón utazva beléptek a Jowei rendszerbe,majd alig néhány perccel később kiléptek a subtérből. A bázishajó a Qwarius körül ált pályára,majd kis idő elteltével leszállóegységek százai hagyták el. Ezek a kis kapszulák főként a turistákat szálit Ják a felszínre,illetve vissza. Az egyik egység megközelítette a Sun eiland nevű híres nyaraló szigetet. A kapszula egy a vízen lebegő platformra szállt le,melyre a turisták később ráálltak. Köztük volt Diin és Feris is. A platform néhány száz méterre volt a sziget partjától. Egy kis fahajóval jöttek a turistákért. Miután beszálltak és elindultak a sziget kis kikötöje felé Diin észrevett egy ismerős alakot. Miután jobban megnézte ezt a személyt megismerte. Diin gyengén oldalba lökte Ferist,majd mosolyogva mondta: -Nézd ki van ott! –Hol? –Kérdezte Feris. Diin a kis kikötő felé mutatott: -Hát ott! Feris odanézett: -Ezt nem hiszem el! Honéd tudja,hogy pont most jövünk? -Ne néz igy rám,én biztos nem szóltam neki! –Mondta Diin ijedten. –Jól van elhiszem…de akkor honnan… Feris nem tudta befejezni a mondatot,mert Diin közbeszólt: -Szerintem mindjárt megtudjuk,de van egy sejtelmem,hogy ki értesíthette. Feris nem szolt semmit erre a megjegyzésre,viszont ahogy a hajó minél közelebb ért a kikötőbe annál idegesebb lett. …

2010. november 18., csütörtök

Úgy döntöttem,hogy a történet első harmadából felteszek egy darabot

dreis=ejtsd;drájsz idő egység.Egy dreis=12 standard nap {egyszer átdolgozott szövegrész,még legalább egyszer korígálva lesz.


Ten és Melody nemrég érkeztek meg a közös lakásukba.
Ten kommunikátora elkezdett csipogni . –KI az? –Kérdezte Melody. Ten miután megnézte a kommunikátorát válaszolt: -Fo az. –Mondta,majd a kommunikátort elektronikusan összekötötte a halljukban található nagy monitorral. Miután ezt megtette aktiválta. A hatalmas képernyőn Fo jelent meg. –Ááá Ten jólesik önt újra viszont látni! –Önt is uram! –Felelte Ten. –Mondja,hogy telt a vissza útja? –Érdeklődött Fo,majd hozzá tette: -…mármint minden rendben volt? –Igen uram. –Mondja jol van? -…Igen uram. –Mondta kissé unottan Ten. –Elnézést,hogy ijen nyersen rákérdezek,de mind a ketten tudjuk nem azért hívott ,hogy kikérdezzen a testi épségem felöl. –Valóban nem. –Felelte Fo. –Hát ha a Csandra missió felöli jelentés végett keresett fel,azt már elküldtem. Fo mosolyogva válaszolt: -Nem azért kerestem fel magát. Beszéltem a fivérével és Ferissel.,vagy mondjuk úgy,hogy a jövendőbeli apósával. Ezek szavak hallatán Ten észbekapott és ö is elmosolyodott: -Vagy úgy!
Ezután Fo elmesélte Diinnel és Ferissel való beszélgetésüket,majd átadta a fivére üzenetét. -…ja és mielőtt elfelejteném:A következő…mondjuk két dreisben nem kell munkába állnia. Mondjuk úgy,hogy ez az én kis nászajándékom. Még mielőtt Ten meg tudott volna szólalni Fo bólintott egyet a fejével és kiszállt a kommunikátor kapcsolatból.
Ez a beszélgetés után Ten és Melody egymásra néztek. Mind a ketten arra vártak,hogy a másik megszólaljon. Végül a csendet Melody törte meg: -Ten tudod,hogy mit jelent ez? Ten idétlenül bólogatott,majd örültek módjára megszólalt: -Igen…hogy foglalhatok két helyet a következő bázishajóra amelyik a Qwariusra megy! -Igen igazad van,de nekem lenne egy jobb ötletem! –Jól van…hallgatlak. –Mondta Ten. -Szoval Fo szerint Diin és apa a Qwariusra mennek. Tudjuk,hogy anya is ott van. Fill és Drei is oda mentek. Már csak Divi hiányzik a csapatból. Tudod arra gondoltam hívjuk meg öt és a családját. Na mit szólsz az ötletemhez? Ten elöször úgy tett mintha nem tetszene neki Melody ötlete: -…hát…nem is tudom. De…én csak jot akkartam! –Mondta lehangolva Melody. De alighogy befejezte a mondatot Ten átölelte: -Csak vicceltem! Jaj de undok vagy! –Felelte Melody sértődöttséget színlelve. –Tudod mit menjünk át Diviékhez most! –Ajánlotta Ten. –Végül is miért ne,úgysem laknak messze! –Mondta Melody.

Szereplők:TEN'GO'RÁN,Szaleán
FO'GÁ'RO,Szaleán
MELODY FORTIS,Ember

2010. november 17., szerda

EGY KIS INFORMÁCIÓ

Az első rész várhatóan decemberben lesz kész.{Pontosat nem tudok mondani,mert az utómunkákat nem én csinálom.}
Második rész {ha tudom tartani az ütem tervet} december közepére kész.
Harmadik részt még írom,agyából a fele már megvan.2011. 01.31.-ig végzek,és az utómunkáival legkésőbb március elején végzek.
A terveim szerint a három részt egyszerre adnám ki.
Aránylag töményen írok,ezért készítek mind a három részhez kiegészítőket. P.L:faj leírások,helyszínleírások,néhány ,,történelmi’’ leírás{amiket már vázlat szerűen elkészítettem a regényhez}.
A regény:sci-fi ,akció,kaland,de van benn {mindegyik részben}egy kis komédia,családi élet,nyaralás egy ,,nyaraló’’ bolygón,mindez megfűszerezve egy kis ,,rejtéllyel.STB…

2010. november 12., péntek

ÚJ fejlemények

Sajnos nem minden a terv szerin halad. Viszont,hogy valamennyire behozzam magam nekiálltam a 2.rész A Moonaan{muunáán}titka utómunkáihoz {2010. 11.12.}.
Így míg az elsőt ,,kollégám’’{unokatesóm}csinálja,én a másodikat közben pedig a harmadikat íróm. Jelenleg A Darius{dáriusz}rend-nek a 2.fejezet végét íróm.

2010. november 4., csütörtök

AZ ELSŐ RÉSZ ELŐTTI RÖVID BEVEZETŐ {AHOGY MINDEN ELKEZDÖDÖTT {LEÍRÁS}}

Egykor nagyon régen még az emberiség születése előtt, úgy hét millió évvel kirobbant a nagy galaktikus háború. Akkoriban három faj akart az élre törni: A hathor-ok (Signus galaxisból), a hanunaki-k (Solus galaxisból), és az arakaták (Ptha galaxisból). Ők voltak a saját galaxisukban lévő népcsoportok között az uralkodók. A háború úgy hét millió évig tartott.


Földi időszámításunk szerint Krisztus előtt 5000 körül az arakaták és a hathor-ok szövetséget kötöttek, és majd egy évezredbe telt, míg egyesített erővel legyőzték a hanunakikat. A béke sajnos nem tartott sokáig, mivel az arakaták a Signus-t csakis maguknak akarták, így hát a háború ismét folytatódott. A hathorok rájöttek a másik faj gyenge pontjára mivel azok az évmilliók alatt megváltoztak, egyre kevesebb fizikai anyagból, és egyre több energiából álltak, és így ún. fény lényekké váltak. Csakis úgy lehetett őket elpusztítani, hogy ha egy fizikai testet birtokba vettek, és még az elhagyása előtt megölték.

A hathorok egy egyszerű de hatásos tervet eszeltek ki, amivel az ellenfelüket szerencsésebb esetben teljes egészében elpusztíthatják. A terv így szólt: Látszólag békét kötnek egy lakatlan rendszerben, majd ha beleegyeznek akkor váratlanul felrobbantják a központi csillagot. A Signus galaxisban találtak egy jelentéktelen kettős rendszert. Az egyik csillag egy átlagos sárga nap, amely körül tíz bolygó kering. Ennek a rendszernek a harmadik bolygóján élt egy primitív civilizáció. A negyediken csak hűvös mocsarak voltak. Az ötödiket viszont csaknem teljes egészében jég borította. A másik csillag ellentétben egy kisebb vörös óriás, melyet a sárga nap harmadik bolygóján lévő bennszülöttek, csak Nibiru-nak neveznek. Ebben a rendszerben csak két kopár világ volt ezért nem lett volna nagy veszteség ha megsemmisülnek. A hathor-ok tudatták az arakatákkal hogy békét szeretnének.

Sok idő telt el de végül elkezdődtek a tárgyalások a Nibiru kopár világán. Ahogy teltek-múltak az évek egyre jobban nőtt az arakaták bizalma. Miközben a két faj tárgyalt, a hathorok egy elit csapata kimozdította a naphoz nagyon közel eső bolygót, mely nagy sebességgel a napba zuhant. A robbanás az egész rendszert megsemmisítette, mindössze tizenhat arakata élte túl a kataklizmát. Minden flotta elpusztult csak egy hathor űrhajó maradt meg a Velox Ventor. Az űrhajót észrevették és megszállták a arakaták amik szabadon mozoghattak mivel nem volt fizikai testük. A tizenhat arakata átvette tizenhat hathornak a testét a maradékot pedig megölték az űrhajón. A Velox Ventor irányítását átvették a hathor testbe bújt arakaták majd üldözőbe vették űrhajókkal. Menekülés közben sok parányi kőzet törmelék érte a hajtóművet így a Velox Ventor felmondta a szolgálatot. Szerencsére pont akkor hagyták el a rendszert és ezért az űrhajó még sodródni tudott. Tudták, hogy nem juthatnak messzire, így hát célba vették a sárga csillag harmadik bolygóját.

A hajó távlat letapogatói nem működtek, ezért nem tudhatták, hogy a szomszédos naprendszert is megbolygatták a nova lökéshullámai.(A két csillag alig két fényhónapra voltak egymástól. Az arakaták 3 hónap alatt érték el a rendszert.) Érkezésük elött egy hónappal elérte a nova lökéshullámai a külső bolygókat, bár ott nem volt nagy gond az égitesteknek csak a pályája változott meg és csak néhány hold ütközött pl.: a hetedik bolygó néhány holdja összeütközött és ebből jött létre egy hatalmas aszteroida gyűrű . A belső bolygók közül az ötödiknek rázuhant az egyik nagyobb méretű holdja és felrobbant. Ebből lett a negyedik és a hatodik között húzódó aszteroida mező és a sok planetoida. A negyediket rengeteg aszteroida érte. Ezek közül az egyiknek a mérete elérte a 7.8 km átmérőt, mely olyan erővel csapódott be a felszínbe hogy az atmoszféra, a szó szoros értelmében elpárolgott. A harmadik bolygó megúszta, de csak azért, mert a nap mögött volt a robbanással ellentétes irányban.

Mikor az arakaták megérkeztek a rendszerbe, elszörnyedve és idegesen nézték a pusztítást. Nem a planetáris katasztrófa látványa dühítette fel őket, hanem az, hogy tervet kellett változtatniuk. Azért akartak egy kisebb és lakatlan bolygóra landolni, hogy háborgatás nélkül megjavítsák a sérült űrhajót. Így hát nem maradt más választásuk leszálltak a harmadik bolygóra amit az ottaniak úgy hívtak: Föld.

Ereszkedés közben egy sivatag felett repültek, és észrevettek egy hatalmas kőből készített állatot, melynek meglepően humanoid feje volt. Ettől nem is olyan messze sodródtak le. Mikor megérkeztek és kiszálltak az űrhajóból, nagy meglepetés várta őket. Ahelyett, hogy ezek a kisméretű félinteligens emlősök eszevesztve elrohantak volna, egyszerűen térdre borultak elöttük. Pedig az arakaták által megszállt hathor test, egy primitív humanoidnak nagyon ijesztő hatást váltana ki. A hathorok két és fél vagy akár három méteresre is megnőhettek. A bőrük sötét szürke volt extrém erős zöld beütéssel. Négy hosszú ujj, lábujj melyek látszólag karmokba végződtek, de valójában egy negyedik illetve hüvelykujjak esetébe hamradik kis ujjporc. Hatalmas kőkemény kopasz fejük és hatalmas szemük volt, arcuk kissé megnyúlt.Füleik nem voltak, az orruk helyett is csak két lyuk helyezkedett el.

Az arakaták sok mindent megtudtak ettől a primitív humanoid fajtól. Úgy hívták magukat: ember. Bolygójuk a Föld és fejlettségi szintjükhöz képest meglepően nagyon is jól értenek a csillagászathoz. A babonás bennszülöttek krokodil fejű isteneknek nézték őket. A megsemmisült ötödik planétát Melonának, míg a negyediket Marsnak nevezték. Az arakaták leakarták cserélni a már így is öreg elhasznált hathor testeiket. Azonban ha ezt teszik nemtudják kihasználni az embereket. Az arakaták fény formába(ebbe a dimenzióba) semmit sem tudtak megérinteni, megmozdítani, ezért volt szükségük testre. Az emberi fizikum a hathorhoz képest nevetségesen gyenge, ami ahhoz a döntéshez vezetett hogy megtartják jelenlegi alakjukat. Az arakaták tudták, hogy már csak néhány száz évig bírják életbe tartani testüket.

Az ember jó munkaerő volt, bár gyengék és kicsik, de szorgalmasak és nagyon befolyásolhatóak voltak. Ennél már csak az volt jobb, hogy sokan vannak és még gyorsabban szaporodtak.Az arakaták tudták a módját, hogy regenerálják magukat. Az úgy nevezett piramis forma a bolygó különböző energiáit összegyüjti, fókuszálja és felerősíti.

Az arakaták kiadták parancsba, hogy építsenek piramist. Húsz év kellet az elkészüléséhez és a belsejébe járatokat és kamrákat vájtak. Itt gyülekeztek az arakaták. Az energia kevésnek bizonyult ezért egy új és nagyobb piramist építettek az emberekkel. Harminc év kellet az elkészítéséhez, de ezis kevés volt. Így jött az ötlet az óriás piramissal, amit ötven év múlva elkészítettek. És ez végre megfelelt az arakatáknak. A földi primitív eszközökkel közel 2000 évig tartott míg megjavították a Velox Ventor-t. A hajó rakterét módosították, hogy hosszú távon akár 5000 embert tudjanak szállítani. Kiválogatták a legszebb, legerősebb, legnagyobb és legkitartóbb bennszülötteket.

Krisztus elött 3000 évvel végre haza indulhattak. A cél: A Ptha galaxis egy lakatlan világa. A Velox Ventor csak csillagközi utazásra volt megtervezve, így a két galaxis közti távot kétszáznegyvenegy év alatt tette meg. Hosszas kutatás után találtak egy lakatlan rendszert, amelyet elneveztek Phason rendszernek. A lakható bár kopár bolygóját pedig: Phonican-nak nevezték el.

136000 évvel késöbb...

SZALEÁN SZÖVETSÉG---A TUDÁS ŐRZŐJE

Beállítások Szerkesztés

{TARTALOM RÉSZLET,ELSŐ KÉT FEJEZET}





Tartalom röviden:

A történet 40 ével a Phonicani{fonikáni} ütközet és aMoonooni{muunuuni} csata után kezdődik. A távoli Csandra{csándrá} galaxisban két idegen faj megtámadja a Finas{finász} nevű bolygót. Ez a világ a Draghok{drág} otthona. Mikor a Draconidák{drakonida} és az új Arakata hadsereg majdnem bevette a bolygót,a felszínen egy kis Dragh egy nem épp veszélytelen ősrégi utazás technológiával elmenekül. Egy balesetnek köszönhetően négy standard napot visszaesik a múltba. De mintha ez nem lene ölég,a távoli Ptha{ptáá} galaxisban a Moonoonon jön ki a normál térbe. A hold felszínén a Drágh eszméletét veszti. Szerencséjére megtalálja egy Hekowoc{hekovok}. A majd három méter magas lény akis teremtmény elviszi egy ismerőséhez {egy emberhez}.Miután Nill’hi a kis lényt otthagyja Dr. Divinitasnál{divinitász} az megvizsgálja. Ebben lánya Szeqvesztra{szekuvesztra,de ejtheted egyszerűen szekvesztrának is}is segédkezik. Később mikor a Dragh magához tér elmeséli,hogy mi történt és segítséget kér. Ami nem is lenne gond,mert a Szaleán Szövetséget pont e célokból hozták létre. Viszont a probléma,hogy a bázis admirális nem fellelhető.{Ő a szövetség ,,feje’’ az e fajta döntéseket neki kell meghozni}. Ami még mindig nem lenne gond. A probléma csupán az,hogy a szövetség,, második feje’’ éppen szabadságon van és a távoli Qwarius{kváriusz} irányába tart. A problémát még fokozza,hogy fivére is vele tart{3.,,fej’’}.

…És kész a káosz…

FŐSZEREPLÖK:

Daris Géjts {Dáriusz Géjtsz}---Dragh

Ten’Go’Ran{ten go rán}---Szaleán admirális

Melody Fortis---Ember

Drei’csi{dráj csi}---Prewoc{prevok} nyugalmazott admirális

Fill Dorán---Qwill{kvill}

FŐBBSZEREPLÖK:

Fo’Gá’Ro---Szaleán bázis admirális

Diin’Go’Ran--- Szaleán Flotta kapitány

Dr. Divinitas---Ember

Seqvesztra---Ember

Feris Fortis---Ember

Dracu{dráku}---Draconida

Janus{jánusz}---Arakata vezér

Rangsorend a szövetségben:

1. Egyszerű katona

2. Csoportvezető

3. Szakaszvezető

3.5 {köztes szint} 1 All navigátor,2 Navigátor,3Parancsnok

4.Kapitány

5.Flotta kapitány

6.Admirális

6.5 {köztes szint} Tanács tag

7.Bázis admirális

2010. október 31., vasárnap

Sziasztok!
Ezt a blogot egy okból hoztam létre,hogy ,,hírt adjak’’ a regényeimről illetve az elkészülésükig vezető ,,útról’’. Viszont valószínű,hogy komolyabb hírt legkorábban körülbelül egy hét múlva tudok adni,írni. {Kis szerencsével kész lesz az első rész,azt lehet küldeni a kiadónak,ami megint hat hét átfutást jelent.}
Úgy döntöttem,hogy mégis tudjak valamit nyújtani nektek,összegyűjtöttem néhány linket.{Amit még ,,gyarapítani’’ fogok.}

2010. október 26., kedd

Sziasztok a nevem FILL DORÁN{Áll név}. Fantasy regény sorozatot írok. A próba olvasásokat {mind három részből}a másik portálomon találjátok meg. A címet a LINK gyűjteménybe találjátok meg.{Jobb oldalt fent.} A Dawns book alatt.
Ha minden terv szerint halad 2011év elején adom ki a regényem első részét. Egy nyomdával már röviden tárgyaltam. De biztonság kedvéért még megpróbálom máshol is.
Az első rész címe: SZALEÁN SZÖVETSÉG---A TUDÁS ÖRZÖJE
A második rész címe: SZALEÁN SZÖVETSÉG---A MOONAAN TITKA{MOONAAN=MUUNÁÁN}
A harmadik rész címe: SZALEÁN SZÖVETSÉG---A DARIUS REND{DARIUS=DÁRIUSZ}
A harmadik részt jelenleg írom,de már röviddel a munkálatok megkezdése után tudom a regény címét.
Ahogy én írok és tervezek:Ha nekiállok egy regénynek kivétel nélkül csak az elejét írom le. Ez után a lehetséges történeten ,,átrágom’’ magam,néha még többször is. Ez beletelhet 1-2 napba néha akár egy egész hetet is igénybe vehet. Ha megvan a történet a végét kidolgozom,és már jöhet a cím. Ennek a módszernek van még egy nagyon hasznos előnye:Ha megvan a vége és a cím,ügye bár megint elkezdem írni a regényt,viszont mindig tudom merre fejlődjön,haladjon a történet. Bizonyos értelembe azt is lehetne mondani,hogy az ember nem tud eltévedni,mert tudja ,hogy merre kell haladni.
Később még többet.